Ha őszinték akarunk lenni, a pályakerékpár infrastruktúra hiányában egy érdemtelenül sorsára hagyott sportág Magyarországon, de az utóbbi időben mégis hallhattunk szép sikerekről ebből a szakágból. Lovassy Krisztián berlini ezüstjével sporttörténelmet írt, mégha a helyszínen nem is örült ennek az eredménynek. A Hong-Kong-i világkupán is az első tízben végzett, bár ez nem a bírók jóindulatán múlott. Az utánpótlás lehetőségével kapcsolatosan vannak kétségei, a jövőt tekintve azért valamelyest bizakodó.

Tízévesen kezdtél versenyezni. Mi motivált arra, hogy ebbe a szakágba kezdj bele?

Csömörön nőttem fel, mondhatjuk falunak, de igazából nagyközség Budapest mellett. Gyerekkorban itt a gyerekek 90%-a biciklivel megy mindenhova, ezért ez nekem is adott volt. Egyszer rendeztek egy tehetségkutatót a Csömöri Sportnapok keretein belül, amin a korosztályomat megnyertem, és Valter Tibor (aki szervezte magát a tehetségkutatót és akkor még aktív, ráadásul elég jó versenyző volt itthon) kérdezte meg, hogy esetleg lenne-e kedvem ezt komolyabban csinálni. Ő irányított Hazai Gyuri bácsihoz a KSI-be. Innen kezdődött, és azóta is törtlenül nyomom ezt az egészet.

Utóbbiról a hírekben is rendre értesülünk. Biztosan jó okod van rá, hogy azóta sem hagytad abba…

Azért voltak hullámvölgyeim nekem is, de vannak nagyon pozitív részei, mert szinte az egész világot beutaztam a kerékpárnak köszönhetően, szinte az összes országban jártam már. Szeretek kerékpározni, kikapcsol. Ebben nőttem fel, el sem tudnám képzelni kerékpár nélkül az életem.