Magyarország első fedett fapályája épül Kőbányán, a Sportligetben.

A Hangár utcai Sporttelep 15.000 m2-es telkén kap helyet az 100×50 méteres, összesen 4500 m2 alapterületű, fémszerkezetű sátor, amelyben elhelyezésre kerül az a 200 m-es fapálya, amely egyszerre szolgálja ki az élsport, az utánpótlás, valamint a szabadidősport igényeit.

A csarnok megvalósításával sok évtizedes lemaradásból hoz be valamit a magyar kerékpársport, hiszen annak ellenére is vannak a világ élvonalába tartozó pályaversenyzőink, hogy az ország egyáltalán nem rendelkezik fedett pályával. Uszoda nélkül elég nehéz lenne felkészíteni az úszókat, és nincs ez másként a kerékpársporttal sem. Eddig válogatott versenyzőink külföldre jártak edzeni, vagy a nyáron a Millenáris velodrom végletekig elöregedett, és ezért már balesetveszélyes betonján tekertek. A Kőbányai BringAréna, nem oldja meg hosszútávra a sportág szükségleteit, hiszen a sátorfedésű csarnokban a fűtés nem lesz megoldható, és nagyobb versenyek rendezésére sem lesz alkalmas. Ez egy edzőpálya, amely az első lépés abba az irányba, hogy a kerékpársport is megkapja azt a minimális infrastrukturális hátteret, amely a sportolók biztonságos felkészítéséhez elengedhetetlen.

A pálya jellemzői:
Pálya hossza (a kanyar belső ívén mérve): 200 m
Pálya befoglaló méretei: 88 m x 48 m
Pálya magassága a kanyarokban: kb. 5 m.
Csarnok mérete: 90×50 – szükséges magasság: 8 m.
Maximális dőlésszög: 50,3°
Alváz: fenyő DIN1052-1 illetve S10-15 szerint.

A pálya minősítése: a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) által akkreditált pálya.

A Magyar Kerékpáros Szövetség elnökségének 78/2019. (VII.2.) sz. döntése alapján a Vuelta Kft kapta azt a feladatot és lehetőséget, hogy belekezdjen Budapest közigazgatási területén belül egy fedett mobil velodrom építésébe és üzemeltetésébe.